Tánc ~ egyperces

Sziasztok!
A kövi már készülőben van, addig is itt egy újabb egyperces. Remélem, tetszik majd néhányotoknak, és kapok pár kritikát is!
Puszi,
Maiza

 A szíved a torkodban dobog, ahogy egyre közeledsz. A gyomrod szinte öklödnyire zsugorodik izgalmadban, s magadban számolva a másodperceket, várod, hogy végre eljöjjön a Te időd. Hallod az emberek morajlását, a halk sóhajokat – a hitetlenkedés sóhajait, a végén felröppenő tapsvihart.

Az izgatottság, melyet fokozhatatlannak érzel, kezd egyre magához csalogatni, úgy érzed, hogy a bőröd alatt apró, izgő-mozgó bogarak futkorásznak, viszkető érzést okozva. Mint aki most bukkan fel a víz alól, sürgős, egész tüdőt megtöltő lélegzetet veszel, és behunyt szemmel, reszelősen fújod ki azt. Itt az idő, most már minden csak Rajtad áll. Még mindig szaporán verdeső szívvel lépsz ki a függöny mögül, a reflektor fényei egy pillanatra elvakítanak.

Ahogy a zene első taktusai megszólalnak, átkerülsz egy másik világba. Egy világba, mely csakis a Tiéd. A szíved követi a zene ütemét, nemsokára már egyenesen mintha belőled szólna, és te csak táncolsz rá, teljesen magadba felejtkezve, mintha ez lenne életed utolsó tánca.

Élvezed, hogy a fények körbeölelnek, ahogy az a megannyi szempár rád szegeződik, s áhítattal figyelik, amint végigsiklasz a színpadon. És hiába tudod, hogy ez az áhítat mennyire törékeny tündérfény, mégis örömmel tölt el, hogy – még, ha pár percig is – örömet tudtál szerezni az embereknek, azt művelve, amit imádsz. Amiért minden egyes nap felkelsz, és végig csinálod, akármennyire is fáj… hisz az egyetlen kiutat, ez a magával ragadó, hihetetlen álomvilág adja, ahová mindig elbújhatsz, bármi történjék is veled. Hol szabadon szárnyra kelhetsz, s addig feszegetheted saját határaid, ameddig csak akarod.

Mert míg az emberek, és te magad is folytonosan változnak életed során, egy valami megmarad megmásíthatatlanul, örökérvényűen megmarad: a Tánc.