Mintha egy ültő helyében megfagyott volna mikor meglátta Őt. Úgy érezte megállt az egész világ csak, hogy nyugodtan gyönyörködhessen abban az elképesztően szép angyali arcban. Meghökkenésében kék szemei tágra nyíltak s húsos ajkai is o- alakot formáztak. Egyszerűen képtelen volt elhinni, hogy tényleg Ő az. Ő, akivel, évekkel ezelőtt úgy vettek búcsút, hogy azt hitték többet az életben nem találkoznak. S lám, most azon az esős őszi napon, amit a plazaban elvegetálva akart eltölteni ismét meglátta Őt amint fejére húzott kapucnival szaporán átvág az emberek tömegén egyenesen felé tartva Hiába hallotta maga mögött még mindig a szökőkút vidám csobogását s az emberek izgatott karattyolását még mindig képtelen volt hinni a szemeinek. A srác mereven a földre szegezte éjfekete pillantását s hiába volt már csak pár méterre egy örökkévalóságig tartott, míg elé ért. Mivel sikeresen nekiment egy méltatlankodó néninek végre felemelte fejét s sűrű bocsánatkérések közepette végre ő is meglátta a lányt. Először elég tanácstalan volt, nem tudta eldönteni mit tegyen, hisz lehet, hogy az lett volna a legjobb, ha egyszerűen sarkon fordul és minél gyorsabban elhúzott volna még a környékről is. Hiába lett volna ez a jobb választás egyszerűen nem tehette meg. Képtelen lett volna azzal a tudattal tovább élni, hogy mikor itt volt a lehetőség ő elszalasztotta. Szemeivel beitta magába a lány látványát s csalódottan konstatálta, hogy nem tudta olyan fájdalmasan gyönyörűnek megőrizni emlékeiben, mint amilyen valójában. Megbabonázva meredtek egymásra és mindketten tanácstalanok voltak a továbbiakkal kapcsolatban. Tudták, hogy ha a srác végre odaér hozzá azzal valami sorsdöntő veszi kezdetét, hogy azzal valami végleg meg fog változni közöttük. S legyen az jó vagy rossz, csak rajtuk múlik minden. Ahogy fogytak a méterek a lány is felállt s cseppet sem törődött földre hullt táskájával. Még mindig nem merte elhinni a felé siető ábrándot. Olyan hihetetlennek hatott, hogy ennyi év után, pont itt, találkozzanak, újra. Még mindig tisztán emlékezett az első találkozásra, a srác szavaira, s mindkettejük zavarára. Még mindig fel tudta idézni az összes együtt eltöltött időt, mintha a srác beleivódott volna a sejtjeibe. Mikor végre elé ért tudatosult benne, hogy ez tényleg Ő, hogy ennyi nélküle eltöltött év után végre megint látják egymást. Lélegzet visszafojtva figyeltek a másikra, s egyikük, sem mert még csak megmozdulni se, nehogy eltűnjön a másik. A srác lassan felemelte a kezét, hogy óvatosan a lány arcára simítsa ki hálásan fúrta arcát az ismerős tenyérbe. Már nem számított semmi, sem az, hogy hol vannak, sem, hogy az emberek meredten nézik őket. Úgy érezték visszarepültek az időben, egy olyan korba hol nem számított más csak kettejük, hol csak a szerelemnek éltek, s egymásnak. Egymás érzelmekkel teli szemébe néztek, s akár az örökkévalóságig eléltek volna így, hogy a másikat csodálják. Megkövülten figyelte amint a srác ajkai egyre közelednek, s izgatottan várta, hogy ajkaik újból egymásra találhassanak. Egyszerűen nem bírt magával, képtelen volt nézni amint a srác tétovázva húzza az időt, ajkait gyorsan hozzá tapasztotta, s mindketten megkönnyebbülve sóhajtottak fel. Leírhatatlan volt az érzés, ami körül lengte őket, úgy érezték mintha eddig csak lelkük felével éltek volna, s most megint visszakapták volna régi énüket. Lábujjhegyre állva karolta át a nyakát, míg a srác derekát körülölelve szorította még inkább magához. Mintha minden egyes négyzetcentiméterükből áradt volna a szerelem, még a körülöttük állók is érezni vélték, azt a hihetetlen, leírhatatlan mértékű szerelmet, amit egymás iránt éreztek. Fogalmuk sem volt, hogy mi lesz velük ezután a jövőben, hogy útjaik ismét összefonódnak e, vagy ismét el kell szakadniuk egymástól, hogy aztán egymás után vágyakozva éljék le életük. Hiába volt tele kétségekkel a jövő, képtelenek voltak ezzel törődni, egyszerűen csak a jelen pillanatának éltek. Csak élvezték amint ajkaiak egymásnak simulnak s elmerültek az egymás iránt érzett szerelemben.
