2. Csókok

Ahogy közelebb ért, nem bírtam türtőztetni magam, arcomra boldog mosoly kúszott. A pillangók újból izgatott táncba kezdtek, és legszívesebben nyomban átöleltem volna, ahogy mellém huppant a homokba.



- Fél La Push téged keres! – nézett rám csillogó szemekkel. – Már azt hittük valami bajod esett! – folytatta aggodalmasan kémlelve, mire már erre az apró ragozásra is, ami akár nyelvbotlás is lehetett, boldogság bomba robbant a bensőmben. Érzékelve a belőle áradó hőt, kirázott a hideg, és nagyot nyelve álltam meg a kényszert, miszerint szorosan hozzá simuljak.


- Sajnálom! – motyogtam, majd megnyaltam kiszáradt ajkaim, mire tekintete nyomban számra vándorolt, amit fel-leliftező ádámcsutkával figyelt.


A vonzás melyet irányába éreztem, kezdett egyre inkább hatalmába keríteni s szinte már fájt, hogy nem nyúlhatok hozzá. Látszólag benne is valami hasonló játszódhatott le, ugyanis egyre közelebb hajolt, ám pár milliméterre megállt, és tépelődve fixírozott. Forró lehelete az ajkamat bizsergette, úgy éreztem menten meghalok, ha nem érezhetem végre a csókját. Összeszedve minden bátorságom, hozzádőltem, és mikor ajkaink egymáshoz simultak, jóleső sóhaj tört fel a torkomon. Kezét tarkómra helyezve húzott még közelebb magához, így én megadóan csimpaszkodtam a nyakába.


Úgy éreztem, soha eddigi életem során nem voltam még ennyire boldog, hogy soha ennyire jó dolog nem történt még velem. Erős karjait körém fonta, és én szorosan ölelésébe simultam. Mintha minden más megszűnt volna, mintha csak mi ketten lettünk volna, és a háttérben morajló tenger. Azonban egyszer minden jónak vége szakad, ahogy a csóknak is.


- Zarah! – hallottam megint a nevem, most azonban dühösen fordultam a jövevény felé, aki szélesen vigyorgott, ahogy meglátta kettősünket.


- Mit akarsz Jared? – morgott Paul, miközben elengedett. Felállt, majd a kezét nyújtva engem is felhúzott. Meglepetten szemléltem, hogy időközben az eső is elállt, s még mindig kissé kábán néztem az előttünk álló srácot.


- Csak furcsálltuk, hogy most már mindketten eltüntetek! – magyarázta, miközben szemeivel végig követte a mozdulatsort, ahogy Paul átkarolta a derekam, majd mindentudó vigyorral a szemembe nézett, mire szörnyen elvörösödtem, és a cipőm kezdtem el bámulni.


- Most, hogy már tudod semmi bajunk, nyugodtan le is léphetsz, és elújságolhatod a többieknek! – hangzott Paul ingerült válasza, mire amaz csak nevetve elköszönt és elfutott. Mivel még mindig zavarban voltam, így csak elmélyülten tanulmányoztam a sárfoltokat a cipőmön.


- Zarah! – mondta ki a nevem, olyan hihetetlenül lágyan, mint még soha senki, s az állam alá rakott kezével felemelte fejem. Számba harapva merültem el a csokoládébarna örvényben, és abban a pillanatban bármit megadtam volna, ha a fejébe láthatok.


- Azt hiszem mennünk kéne, Sam nagyon ki fog akadni, ha nem viszlek haza sürgősen! – szólt, s mintha nehezére esett volna a dolog, de kézen fogott, és lassan sétálva mentünk haza. Nem igazán beszélgettünk, és azt hiszem, ez így volt rendjén, mert bár hiába ismertem még csak egy napja, nem tudtam még róla mást azon kívül, hogy hívják, és hogy alakváltó úgy éreztem, hogy valamilyen titokzatos, ősi módon ő sokkal jobban ismer, mint én saját magam.


Mikor a ház elé értünk, a bátyám nyomban kitrappolt a házból, és árgus szemekkel lesett, majd amint észrevette összekulcsolt kezünk, dühösen meredt a mellettem szobrozó srácra. Hatalmasakat ásítva köszöntem el majd a szobámba térve levettem nedves gönceim, amiket kiterítettem, majd felvettem pizsim, és a takaró alá bújtam. Ahogy becsuktam a szemem, egyből bekúszott arca, és mosolyogva merültem el az álmok tengerében.



Másnap végre kialudtam magam. Ahogy eszembe jutott mai programom, nyomban izgatottság lett úrrá rajtam. Gyorsan kipattantam az ágyból, minek következtében egy óriásit zakóztam, ugyanis a takaró körém tekeredett. Hajam köpködve tápászkodtam fel, és morogván dobtam az ágyra a paplant. Az ablakhoz sétálva széthúztam a sötétítőt, kitártam az ablakot, s kihajolva élveztem a bágyadt napsugarak simogatását az arcomon. Nagyot szippantottam a friss nyári levegőből, és dúdolgatva a fürdőbe zárkóztam. Lezuhanyoztam, fogat mostam, felfogtam a hajam, majd kisminkeltem magam.


A szobába visszaszökellve felvettem egy szaggatott farmerminiszoknyát egy sötétkék harisnyával, egy sötétkék-fekete kockás inggel és egy fekete magas sarkúval. Felvettem még egy medálokkal teli aggatott nyakláncot, majd szinte leugrándoztam a lépcsőn, ahol meglepetésemre Pault találtam, aki most is szívdöglesztően nézett ki sötét farmerében és fekete pólójában. Sugárzó mosolyt villantott rám, mire nyomban a bugyimba olvadtam, így szédelegve léptem a konyhába, hogy kávét csináljak.


- Gondolom Samék már elmentek! – jelentettem ki a nyilvánvalót, majd kivettem a tejet a hűtőből, hogy aztán felhígítsam vele a kávémat. Miután jócskán megcukroztam, kevergetni kezdtem. Egyszerűen nem mertem megfordulni.


- Jól gondolod! – dünnyögte a fülembe, mire a szívem olyan vad vágtába kezdett, hogy azt hittem kiszakad a mellkasomból. Kezeit két oldalt a csípőm mellé támasztotta a pultra, lehelete pedig végigcirógatta a nyakam. Régi ismerősként köszöntöttem a lepkehadat a gyomromban, és hirtelen nagyon melegem lett. Számat beharapva dőltem mellkasának, mire mézédes csókot hintett a nyakamra, miközben körülölelte a derekam. Kellemesen fészkeltem be magam karjai közé, és szemeim lehunyva élveztem közelségét. Bármilyen hihetetlenül is hangzik még így, ismeretlenül is tökéletesen megbíztam benne, s arany tálcán nyújtottam neki zakatoló szívem. Nagyot sóhajtottam, és szemeim kinyitva kémleltem ki az apró ablakon a napsütésbe.


- Valami baj van? – kérdezte, aztán újfent csókot nyomott a nyakamra.


- Dehogyis, semmi baj! Egyébként hány óra?


- Pár perc múlva 11! – válaszolta, mire ugrottam egyet, majd sietősen megfordultam.


- Ez komoly? De hát miért nem ébresztettél fel? – néztem rá szemrehányóan, mire csak huncut félmosolyt villantott rám.


- Nem volt szívem felébreszteni, olyan édesen aludtál! – simított végig kipirult arcomon, mire szégyenlős mosollyal válaszoltam.


- Értem, de most már akkor induljunk! Egy pillanat csak felszaladok a táskámért! – bújtam ki öleléséből, és feliszkoltam az emeletre. Előkotortam a fekete szegecses tatyim, majd beleraktam az irataim, pénztárcám, a telefonom, egy kardigánt a biztonság kedvéért - hisz Forksban sosem lehet tudni -, a cigim, majd a napszemüvegem felvéve futottam vissza, és zártam be az ajtót. Az udvaron egy gyönyörű fekete Range Rover állt, mellette Paullal. Kinyitotta nekem az anyósülés ajtaját, mire pironkodva beszálltam. Lenyűgözve figyeltem, ahogy hihetetlenül kecses mozgással megkerüli a kocsit, mintha legalábbis ott is izma lenne, ahol a többi halandónak csak csont található, aztán beül mellém. Igaz, hogy egyébként ellene vagyok a száguldásnak, de mellette még ezt se bántam, úgy éreztem nem is lehetnék nagyobb biztonságban, mint vele egy kocsiban.


Mivel az út helyett engem bámult, lángba borult arccal fordultam az ablak felé, hogy az elsuhanó tájat tanulmányozhassam. Egyszerűen képtelen voltam megszólalni, hiába érdekelt szinte minden vele kapcsolatban, nem tudtam, hogy kezdjek neki, hogy mégis hogy kéne beszélgetést kezdeményeznem. Hisz ha jobban belegondolunk, szinte idegenek vagyunk egymás számára. Borzongás futott végig a gerincemen, ahogy felidéztem az előző napi csókot, és szemeim nyomban ajkát kezdték keresni, melyek nyomban széles mosolyra húzódtak, ahogy észrevette megmozdulásom. Fejem lehajtva fordultam vissza, és inkább meg sem szólaltam egész úton.


Amint leparkoltunk, Paul egyből kipattant, majd kinyitotta nekem az ajtót. Szinte nyomban minden szem ránk tapadt, és bevallom igenis élveztem, ahogy a lányok irigy tekintettel lesik, amint átölel, aztán egy észveszejtő csókban forrunk össze. Szédelegve pillogtam rá, ahogy elváltunk, mire újból féloldalas mosolyt villantott rám, majd kézen fogva mentünk be az áruházba. Annyira új volt számomra ez az egész, és mégis úgy éreztem, már hosszú évek óta ismerem.


- Tényleg, köszi, hogy elhoztál! – lestem fel rá, mivel hiába volt rajtam magas sarkú, még így is magasabb volt nálam fél fejjel.


- Én köszönöm! – mosolygott rám ismét, mire megint lángba borult az arcom és kislányos zavaromban pillogtam fel rá. – Egyébként csak vakációzni jöttél Samékhez, vagy miért? – kérdezte mire nyomban lefagyott a mosolyom és számba harapva próbáltam kitalálni mégis mit mondjak neki.


- Hát ez… elég hosszú! – válaszoltam szűkszavúan, és azt hittem, annyiban hagyja a dolgot.


- Van időnk! – felelte mire elég fancsali képet vághattam, mert nyomban visszakozni kezdett. – Megértem, ha nem akarod elmondani…


- Nem arról van szó, hogy nem akarom elmondani, csak még nekem is zavaros kissé!


- Rendben! – felelte, majd mintha az előbbi kis közjáték meg se történt volna, belevetettük magunk a forgatagba.


Mindent hamar beszereztünk, amit kellett, egyetlen fontos dolog kivételével, ami az ágy volt. Mivel a látomásomból tisztán emlékeztem az ágyra mindenáron meg akartam keresni, hogy azt vegyem meg. Szerencsétlen módon Paulnak is feltűnt az ágyak közti vacillálásom, amit jó párszor igen pikáns beszólásokkal szóvá is tett. Ám egy óra keresgélés és könyörgés után egy eladó fiúnak előkerült a keresett darab a raktár leghátsó szegletéből, így elégedetten hagytam el a hatalmas áruházat.


- Na jó, én már éhen halok! – lapogatta meg kockásra gyúrt hasát Paul, amint kiértünk. – És azt hiszem, egy kávé is rám férne.


- Ugyan már, ennyire nem is vagyok fárasztó! – nevettem rá.


- Valóban, de nem találkoztam még olyannal, aki egy bútor miatt ennyit kepesztett volna!


- Hát tudod, ha már válogathatok, akkor a legjobb ágyat választom. Ki tudja, mit kell még kiállnia szegénynek! – feleltem mosolyogva, mire egy idegborzoló nevetést s egy csókot kaptam. Gyorsan átvágtunk a parkolón s beültünk egy pizzázóba.


- Mesélj magadról! – kérte, miután leadtuk a rendelést, és kíváncsian fürkészte az arcom.


- Hát, inkább kérdezz, és én válaszolok! Így legalább megtudom, mire vagy kíváncsi.


- Mindenre kíváncsi vagyok veled kapcsolatban! – felelte, és megint azzal a zavarba ejtő pillantásával vizslatott, mire az arcom nyomban lángba borult, így inkább körülnéztem.


Hiába lehetett már vagy 3 óra, a kis étterem szinte tele volt, az emberek zsivaja csaknem elnyomta a rádióból szóló zenéket. Most jött el az a pillanat, hogy megint fogalmam sem volt mit mondjak, vagy kérdezzek, és ha meg is szólalok, azt hogy s miként mondjam. Mert míg vásárlás közben elviccelődtünk, és elbeszélgettünk mindenféle jelentéktelen dologról, most már tényleg eljött ez ideje, hogy komolyabban is megismerjük egymást. Már szinte alig bírtam magammal, nehogy kinyissam a szám, s mindent, ami csak eszembe jut, rázúdítsak. Nagyon nagy önuralmamba került, hogy ne kérdezzem ki az egész életéről, azonban kukán se akartam ülni.


- Hány éves vagy? – bukott ki a számon, saját magam is meglepve. Istenem, csakis te kérdezhetsz ilyen baromságot… Oké ez kicsit se volt gáz… - gondoltam magamban, s legszívesebben az asztalba vertem volna a fejem.


- 20 – felelte, s láttam a szemében, hogy magában jót mulat rajtam. – És te?


- Ősszel leszek 18! – válaszoltam, majd a kontyomból kilógó hajam kezdtem el birizgálni, ez nálam olyan pótcselekvés volt, mint másoknál a körömrágás. – Van tesód? – Még mindig jobb, mint az előző kérdés.


- Egy húgom, és egy öcsém. Pár éve apámat áthelyezték Washingtonba így odaköltöztek. Én pedig itt maradtam.


- Értem. És milyen alakváltónak lenni? Sam már sokat mesélt róla, de gondolom mindenkinek egy kicsit másmilyen – tettem fel végre a leginkább engem érdeklő kérdést.


- Hihetetlen. Annyira szabadnak érzem magam közben, ha átváltozom, szinte minden gondom megszűnik, úgy érzem, végre fellélegezhetek, és nem kell semmi mással se foglalkoznom. – mesélte csillogó szemekkel, mit mosolyogva figyeltem. Egyszerűen lenyűgözött az egész lénye, ahogy a csókolnivaló szája formálja a szavakat, a hangja mely úgy hat rám, mintha egy tollpihével simítanának végig a gerincem. Úgy éreztem, a szívem helyett egy lufi van a mellkasomban, ami egyre nagyobbra és nagyobbra dagad a boldogságtól, figyelve a velem szemben ülő, teljes beleéléssel mesélő srácot. Mintha már pusztán az is örömet okozna nekem, hogy tudom ő boldog.


Szerencsére ezzel a témával mindketten feloldódtunk, és utána már sokkal könnyebben elbeszélgettünk. Szinte minden témát érintettünk, megtudtam, hogy az első szerelme a gyerek doktornő volt, hogy kiskorában szinte naponta elszökött otthonról, és, hogy mekkora balhékba keveredtek Jareddel és a bátyámmal kiskorukban. Míg én elmeséltem gyerekkori szerencsétlenségeim, hogy a többi kislánnyal ellentétben milyen fiús voltam, hogy még most is látszik egy-két sebhely, amit régi verekedéseim során szereztem.


Végre kezdtem úgy érezni, hogy ez az egész bevésődéses dolog akár igaz is lehet, hogy mi talán tényleg összetartozunk.