Teljesen kizártam a külvilágot, amíg futottam, hallottam ugyan, hogy a nevem kiáltozzák, ám most a legkevésbé se érdekelt. Kezdtem egyre inkább elbizonytalanodni, hisz én még csak a közélebé se érek egy ilyen szépségnek. Nem is tudom, mit gondoltam, mikor eszembe ötlött, hogy akár tényleg egy pár lehetünk Paullal, a vak is látja, hogy hozzá inkább egy gazella testű szépség illene, nem pedig én, a rút béka.
Kifulladva álltam meg a sötét ház előtt, s döbbenten kaptam kezem arcomhoz, ami nedves volt az alattomban kicsordult könnyeimtől. Szerencsémre, nyitva hagyták az ajtót, így próbáltam minél óvatosabban, s minél kevesebb zajt csapva beosonni, ám úgy tűnt, minden hiába, hisz, ahogy becsuktam magam mögött az ajtót, szembetalálkoztam bátyámmal, aki érdeklődve figyelte nyúzott arcom. Pulcsim ujjával gyorsan letöröltem könnyeim, ám tudtam, hogy nem tévesztettem meg, s észrevette őket.
- Mi történt Zarah? – tudakolta, felemelve fejem.
- Semmi… Én csak fáradt vagyok, ha nem baj, most inkább megyek lefeküdni! – tértem ki a válaszadás elől, s mielőtt tiltakozhatott volna, felfutottam az emeletre. Az ajtót magamra zárva vettem át pizsamám, majd dőltem az ágyba.
Sokáig nem jött álom a szememre, amit nem is csodálok, hisz az agyam ezerrel pörgött, egyszerűen képtelen voltam kiverni a fejemből a képeket, amin Leah s Paul egymást falják. Már épp készültem átlépni álomvilágba, mikor is panaszos, túlontúl közeli farkas vonyítás harsant a hajnalba, így kipattantam az ágyból, s feltolva az ablakot kibámultam azon.
Hiába nem láttam még farkas alakban, biztos voltam benne, hogy ő az. Ugyanazok a hihetetlenül szép, folytonosan kavargó szemek néztek rám, mint egész nap. Ezüstszürke bundáján megcsillant a hold halvány fénye, s eszméletlenül gyönyörűnek hatott, annak ellenére, hogy mások fejvesztve menekültek volna hatalmas termete elől.
Ahogy összekapcsolódott tekintetünk, megint éreztem azt a mindennél erősebb, szétszakíthatatlan köteléket, ami összeköt kettőnket. Már a nap is felbukott a horizontra, narancssárga vetülésbe vonva a tájat, mikor eléggé összeszedtem magam ahhoz, hogy elszakítsam a pillantásom, s a sötétítőket behúzva, bújjak vissza az ágyba. Még tanácstalanabb voltam, mint eddig, fogalmam sem volt, hogy mit tegyek, azonban nem is volt hozzá kedvem, hogy ezen gondolkozzam, amint behunytam a szemem, nyomban elaludtam, s egész álmom végig őrködte az a két örökösen örvénylő csokoládébarna szempár.
Nyűgösen keltem ki az ágyból, az előző nap történtek még mindig a gondolataim uralták. Egyszerűen még mindig képtelen voltam elhinni a történteket, s amit még inkább nem tudtam elfogadni, az a saját naivságom, hogy voltam olyan botor és hittem benne, hogy talán ez az egész bevésődéses dolog igaz.
Lezuhanyoztam, fogat mostam, majd felfogtam a hajam, s felöltöztem egy fekete, szaggatott farmerbe és egy egyszerű, fehér trikóba. Mivel semmilyen zajt nem hallottam lentről, bizakodva feltételeztem, hogy egyedül vagyok. Legaloppoztam a lépcsőn, majd fellélegezve konstatáltam, hogy sejtésem igaznak bizonyult, ugyanis az egész társaságom a házban, a hűtőre ragasztott cetli volt, melyen felismertem tesóm jellegzetes, szálkás betűit.
Mint a levélből megtudtam, mindketten dolgoznak, így végre egyedül lehettem, s nyugodtan átgondolhattam a dolgokat.
Csináltam reggelit, majd miután elfogyasztottam, a szokásos, hatalmas bögre tejeskávémmal együtt, úgy döntöttem felfedezem a környéket. Egy apró, fekete táskába beraktam a mobilom, a bukszám, némi zsebkendőt, majd felvéve a barna, szegecses sarum és napszemüvegem, kimeneteltem a házból.
Kint kellemes meleg fogadott, itt szerencsére nem az a fülledt, gatyarepesztő nyár van, mint New Orleansban, ott szinte egész nyáron izzadsz, mint egy ló, s kínodban már nem tudsz mit kitalálni, hogy lehűtsd magad.
A madarak izgatottan csicseregtek, s tengertől felszálló friss, sós illat megfűszerezte a levegőt. A hihetetlenül kék égen bárányfelhők kergetőztek egymással, a Nap sugarai pedig jólesően simogatták a bőröm.
Mivel igazából fogalmam sem volt, hogy a parton kívül mi merre van, így előre indultam az úton, míg ki nem értem egy központszerűséghez. Volt ott pár bolt, s meglepetésemre egy cukrászda, hova nyomban be is mentem, majd vettem 2 gombóc, hihetetlenül hatalmas, s finom fagyit. Szerencsétlenségem mutatja, hogy amint kiértem, a szél kezdett egyre viharosabban fújni, s a fakószürke fellegek kezdték egyre inkább bekebelezni az eget. A szélnek köszönhetően a fagyim kétszer olyan gyorsan olvadt, mint kellett volna, így nemsokára, szinte az egész kezem tiszta trutyi volt, s ragadt a létől.
- Ez tényleg… igazán csodás! – dünnyögtem halkan, s tanácstalanul meredtem saját kezeimre, mivel nem igazán akartam így összefogdosni semmit, a fagyi maradékát jobb ötlet híján, bedobtam egy szemetesbe, majd besoroltam az élelmiszerboltba.
Gyorsan kikaptam a hűtőből egy üveg mentes vizet, majd miután kifizettem s kiléptem a boltból, egy közeli bokor felett rögtönzött kézmosást hajtottam végre. Igaz, hogy így az üveg háromnegyedét elhasználtam, de legalább újból tiszták voltak kacsóim.
Úgy tűnt rajtam kívül, valaki más is végignézte akcióm, ugyanis megfordulva a vigyorgó Sethtel találtam szembe magam.
- Ötletes! – jegyezte meg a palack felé bökve, mire csak megeresztettem egy mosolyt. – Egyébként, szia!
- Szia! – viszonoztam köszönését, majd felhajtottam a víz maradékát, s az üveget a kukába dobtam, a fagyi mellé.
- Mit csinálsz errefelé?
- Úgy döntöttem felfedezem a környéket, de mint látod, nem jutottam sokra, sőt még azt is meg merem kockáztatni, hogy hihetetlen intelligenciámnak köszönhetően fogalmam sincs, merre kéne hazamennem. – vallottam be aggályom, mire csak elnevette magát, majd miután megígértettem vele, hogy hazakísér, s nem az erdőbe vezet, hogy aztán legyilkoljon, majd a több ezer bokor valamelyikénél elássa a hullám, nyugodt szívvel sétáltam az oldalán.
Amellett, ami már tegnap kiderült, felfedeztem, hogy Seth nem csak, hogy kedves, de még a humora is rendben van, így egymással viccelődve tettük meg az utat, s szinte a nevetésünk volt az egyetlen zaj a kihalt utcákon. Egyre inkább tűnt úgy, hogy esni fog, így begyorsítottunk.
Otthon még mindig nem volt senki, ahogy beértünk az ajtón az eső nyomban eleredt, s úgy szakadt, mintha dézsából öntenék, a kinti világból, szinte semmit se lehetett látni a lezúduló eső végett.
- Nincs kedved megnézni egy filmet? – kérdeztem annak reményében, hogy amíg marad, addig se kellett az előző nap történteken gondolkodnom.
- Ha nem zavarok. – vont vállat, mire csak szem forgatva meredtem rá.
- Most komolyan Seth, szerinted, ha zavarnál, akkor egyáltalán megkérdeztem volna? Csak úgy megjegyzem, ha zavarnál, akkor már rég bandukolhatnál haza az esőben, ugyanis, még a tornácra se engedtelek volna fel. – feleltem, s miután megegyeztünk, hogy amíg ő filmet választ, én cserkészek valami kaját, kivágtattam a konyhába.
Miután átkutattam szinte az összes szekrényt, végre megtaláltam bátyámék, szinte rejtekhelyen őrzött édességeit, s gondolatban előre is bocsánatot kérve, a gumicukrot kiborítottam egy tálba, míg a pattogatott kukoricát beraktam a mikroba, s míg vártam, hogy kipattogjon, töltöttem inni is.
- Na, találtál valami normálisat? – üvöltöttem el magam, abban a hiszemben, hogy Seth még mindig a nappaliban kutakodik.
- Semmi szükség az ordibálásra, ugyanis itt állok mögötted! – jött a hangja hirtelen a hátam mögül, mire igencsak megijedtem, így veszedelmes kifejezéssel az arcomon néztem pimasz arcába.
- Te majom! Muszáj volt megijesztened? És ha épp, teszem azt, iszom, te meg megijesztesz, én meg szépen megfulladok? Komolyan mondom, még mindig kételkedem, abban, hogy te nem egy hírhedt sorozatgyilkos vagy, aki először az ártatlan áldozat bizalmába férkőzik, majd mikor a legkevésbé számít rá, lecsap. – fejtettem ki a véleményem, mire csak elröhögte magát.
- Jól van kislány, ha te mondod, elhiszem! – nézett rám cinikus kifejezéssel az arcán, s összeborzolta a hajam, mire hangosan méltatlankodni kezdtem.
- Ahelyett, hogy molesztálnál, inkább tedd hasznossá magad, és vidd be ezeket a nappaliba! – adtam ki a parancsot, mire csak szalutált egyet, s felkapva a tálat és a két poharat, teljesítette kérésem. Előkotortam egy nagyobb tálat, majd a már kipattogott kukoricát beleöntve soroltam a nappaliba, ahol Seth már kényelembe helyezkedett. Úgy elterpeszkedett a kanapén, mintha legalábbis otthon lenne, s marék számra tömte magába a gumicukrot.
- Inkább ezt zabáld! – nyomtam az ölébe a kukoricát, majd magamhoz véve a cukrot, telepedtem le a kanapé még szabad felületére, törökülésben. – Na, mit választottál?
- Remélem félős vagy, mert a Rémálom az Elm utcában legújabb változatára esett a választásom. – vigyorgott rám ravasznak szánt arckifejezéssel.
- Hát ezt bebuktad aranyom, horrorfilm mániás vagyok, ráadásul az említett film egyik szereplője iszonyat jó pasi! – vigyorogtam rá vissza édesen, mire lehervadt a mosolya.
- Ezt nem mondod komolyan? – kérdezett vissza, mire csak rákacsintottam, s a távirányítót elorozva elindítottam a filmet.
- Hogy ez mekkora gagyi volt, az eredeti film sokkal jobban sikeredett! – jegyezte meg Seth, amint vége lett a filmnek, s nagyon nyújtózkodott.
- Azért annyira nem volt rossz! – álltam fel, s kezdtem el összeszedegetni pusztításunk nyomait.
- Csak azért mondod, mert tetszett a pasi! – sandított rám, mire nem álltam meg, hogy el ne vigyorogjam magam. A tálakat és poharakat a konyhába vittem, majd mivel a reggelim kellékei is a mosogatóban feküdtek, úgy döntöttem, elmosogatok. Megengedtem a vizet, majd miután mosogatószert nyomtam bele, neki álltam, a srác csak mosolyogva figyelt, majd beállt mellém törölgetni, minek köszönhetőn gyorsan végeztünk.
- Köszi! – szóltam, mire nyomban tiltakozni akart. – Mármint az egész délutánt, hogy hazakísértél, és, hogy utána is itt maradtál, azért meg felettébb hálás vagyok, hogy elviselted, az agymenéseim! – fejeztem be mosolyogva, majd hallottam, hogy nyitódik a bejárati ajtó, majd hamarosan meg is jelent a konyhában Emily és a bátyám.
- Sziasztok! – köszöntem nekik, mit viszonoztak is.
- Seth, te hogy hogy itt vagy? Úgy tudom, ma nem te járőrözöl – említette meg Sam.
- Hát az úgy volt, hogy elmentem sétálni, annak reményében, hogy talán sikerül felfedeznem a környéket, azonban mint kiderült, az eligazodási képességem egyenlő a nullával, szóval, ha nem találkozom Sethtel, s nem kísér haza, valószínűleg még mindig kint csámborognék valahol. – előztem be, mielőtt magyarázkodni kezdett volna. – Aztán mikor megjöttünk elkezdett esni az eső, így mondtam, hogy maradjon, és megnéztünk egy filmet. Apropó film, szerintem felettük az édesség készletetek tetemes részét. – tettem még hozzá, mire Emilytől csak egy legyintést kaptam, majd miután Seth kijelentette, hogy mennie kell, s elbúcsúztunk, visszavonultam a szobámba.
Összegezve a napomat, nem gondoltam volna, hogy ennyire kellemesen fog eltelni, hogy az önsanyargatás helyett, amit a napra terveztem, ilyen jól alakul.
Ahogy felértem a szobámba belőttem a laptopom, majd hason feküdtem az ágyon, s a neten kezdtem el böngészni. Meghökkenve fogadtam az elektronikus postaládámban pihenő temérdek levelet, mik nagy részben New Orleansi ismerőseimtől, haverjaimtól érkeztek, mind ugyanarról szólt, miért mentem el, visszamegyek-e, s ha igen mikor. Milyenek az emberek, a légkör, milyenek a pasik, egyszóval a tipikus sablonkérdések, melyek szemmel láthatóan, nem igazán foglalkoztak személyemmel. Úgy döntöttem hagyom a csudába, ha eddig se törődtek velem, ne most kezdjék el.
Nagyot szusszantva kapcsoltam ki a gépet, majd az éjjeliszekrényre helyezve, a hátamra dőltem. Rettenetesen fáradt voltam ahhoz képest, hogy nem igazán csináltam semmit.
Miután erőt vettem magamon, fogtam a fürdéshez kellő cuccaim, majd besoroltam a fürdőbe, s lezuhanyoztam. Visszamenve a szobámba meglepetés fogadott, mikor megnéztem a mobilom öt nem fogadott hívásom volt, egy új számtól, s ahogy kezembe fogtam, újból megszólalt.
- Igen? – szóltam bele, s kíváncsian vártam, ki van a vonal túloldalán.
- Zarah, én vagyok… Paul – hallottam meg a hangot, melytől ostoba módon nyomban libabőrös lettem.
- Mit akarsz? – kérdeztem hidegnek szánt hangom, ám még a saját fülemnek is hamisan csengett.
- Beszélnünk kell!
- Nocsak, és mégis miről?
- A tegnapról, tudom, hogy Seth elmondta neked, hogy én és Leah… - kezdte, azonban a szavába vágtam.
- Ha most előjössz azzal, hogy már vége, és hogy semmit se jelentett, akkor kár is volt hívnod, mert erre nagyon nem vagyok kíváncsi! – jelentettem ki, miközben a lelkem mélyén tiltakoztam. Nem akartam letenni, mégis kinyomtam a hívást, majd kikapcsoltam a telefont is. Fogalmam sem volt, hogy miért tettem, akkor egyszerűen csak ezt éreztem helyesnek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése