2011. június 16., csütörtök

15.

A késő éjjeli látogatóm után, cseppet sem csodálkoztam, mikor reggel a tükörbe nézve egy a szokásosnál is kialvatlanabb, sötét karikákkal szegélyezett szemű, nyúzott képű lány tekintett vissza rám. Miután Armand elment, sehogy sem tudtam visszaaludni, végig csak azon kattogott az agyam, hogy vajon tényleg segíteni jött, és hihetek-e neki vagy pedig ez is csak egy átverés, és pont ő fog Arséne kezére adni.
Hiába akartam feltétel nélkül bízni benne, egyszerűen nem tudtam, képtelen voltam rá, azok után, hogy beállt vadásznak, és amilyen emberré lett emiatt. Nem tudtam elvonatkoztatni ettől, így hiába akartam elhinni, hogy tényleg segíteni akar, nem tudtam megtenni.
Ásítottam egyet, majd úgy döntöttem, ahhoz, hogy felfrissítsem magam, kénytelen leszek hidegvízzel zuhanyozni, pedig még a gondolatra is keserű fintorba torzult az arcom. Összeszedve a bátorságom álltam be a zuhany alá, majd elnyomva egy meglepett kiáltást tisztálkodtam meg ultra gyorsan. Gyorsan rendbe szedtem magam, majd a kinti, Forkshoz képest túlontúl is ismeretlen időjáráshoz viszonyítva, felvettem egy farmersortot egy vékony fekete trikóval, melyet kövek és tüll diszítettek, majd a fekete, ugyancsak kövekkel díszített sarumat, a hajamat laza kontyba fogtam, majd egy tucat karkötőt is felraktam.
Leugrándoztam a lépcsőn, közben szorgosan azon dolgozva, hogy eltereljem a gondolataim, és, hogy aznap még csak véletlenül se gondoljak se Armandra, se a közelgő átváltozásomra, sem pedig Arsénera, amit nagyban segített, hogy leérve nyomban megláttam Pault. Mint mindig, most is csak egy térdgatyát viselt, meztelen felsőteste most azonban még inkább vonzott, mint eddig valaha.
Rézbarna bőrének selymes tapintására szomjazott az összes porcikám, és szinte az összes érzékszervem érte sikoltozott. Ez a fajta elemi ösztön, ez a szenvedélyes érzelem, ennyire kiforrottan, ennyire elsöprő erővel még nem tört rám, egy pillanatra még a levegő is bent akadt a tüdőmben, mikor elém sietve magához szorított, s olyan csókot nyomott ajkaimra, mint még soha.
Érintése nyomán nyomban feltámadtak elmémben a nem is oly rég történt, eddig mindig meghiúsult együttléteink. Hiába panaszkodtam eddig miatta, és hiába voltam bosszús, akárhányszor dugába dőlt az este, már inkább úgy gondoltam, ez még a javunkra is szolgál, hisz sokkal jobban kívánjuk a másikat. Sok önuralmamba tellett, hogy aztán kibontakozzam az öleléséből, és higgadtan üljek le bátyám mellé az asztalhoz, bár az elégtétellel töltött el, hogy amint Paulra néztem, láttam, hogy neki is erősen türtőztetnie kell magát.
Önelégült mosolyom elfojtva elegyedtem beszédbe bátyámmal, miközben gesztusaimmal, szavaimmal, és minden megmozdulásommal is csak igyekeztem ingerelni Pault. Nem tehettem róla, egyszerűen csak élveztem, hogy már csak azzal is szítom a vágyát, ahogy a hajamba túrok, vagy az alsó ajkamba harapok. Egyszerűen isteni érzés volt figyelni, ahogy „szenved”, felálltam, majd kínzóan lassú léptekkel, erősen ringó csípővel sétáltam át a konyhába, hogy megcsináljam a kávém. Ott a pultra felülve, egyik lábam a másikra pakolva vetetettem perzselő pillantást Paulra, aki majd felfalt már csak a tekintetével is.
Alsó ajkam beharapva, ártatlan tekintettel néztem rá, mire a vágy őrült lánggal csapott fel csokoládé szemeiben, ami mosolygásra késztetett, s felhúzott szemöldökkel figyeltem, amint feláll helyéről, majd felém sétál. Tudtam, ha egyedül lennénk, hogy végződne a kis játékom, így azonban, hogy itt volt Emily, és Sam, koránt sem érhetett úgy véget, mint kellett volna.

- Remélem, jól kiélvezed, hogy megőrjíthetsz, ugyanis nemsokára fordul a kocka! – dörmögte a fülembe a rekedtes szavakat.
Forró lehelete végigperzselte a bőröm, ahogy pedig száját végighúzta nyakam vonalán, könnyen rájöhettem, hogy sokkal nagyobb az önuralma, mint nekem. Kezét csípőmre téve cirógatta a bőröm, én pedig behunyt szemmel, minden erőm arra fordítva, hogy nehogy elhagyja a számat egy kósza sóhaj, ami végemet jelentené markoltam a pultba, és igyekeztem tartani magam.
Próbáltam elterelni a gondolataim, hogy még véletlenül se áruljam el magam, ami elég nehezen ment, tekintve, hogy már azzal is elvette az eszem, ahogy a levegőt felhevült bőrömre fújta. Egyedüli mentsváram az volt, hogy itt voltak bátyámék, így tudtam, hogy nem mer messzire menni, mivel Sam, hiába volt engedékenyebb, azért még mindig ferde szemmel nézte kettősünket.
Mielőtt őt megismertem volna, mindig is ábrándos túlzásnak véltem, amit a könyvekből és filmekből ismertem meg az érzelmekről, hogy mind csak egy eljátszott darab, hogy a valós életben korántsem ennyire intenzív, ennyire csontba markolóan szenvedélyes.
Ám hamar rájöttem, hogy nem, hogy túlzás a való élethez képest, ahhoz képest, amit Paul váltott ki belőlem, amit ő jelentett számomra, mind a filmek, mind a könyvek csak ócska árnyéka, annak a szerelemnek, és érzelmek tömkelegének, ami köztünk volt.
Mellette annyira tudatában voltam és annyira természetesnek éreztem nőiességem valóját, mint még soha, és élvezettel éltem is vele. Soha sem gondoltam volna, hogy ez a kapcsolat, hogy ő maga ennyi mindent ad majd nekem, hogy ennyi mindenre tanít meg.
Kezét kínzóan lassan elkezdte lecsúsztatni csípőmön, miközben elszakadt nyakamtól, és önelégült vigyorával figyelte, amint lihegve igyekszem összeszedni magam. Szinte fájt a hiány, amit szája hagyott maga után a nyakamon, ráadásként, ahogy nézett rám, a szemében tomboló szenvedély és vágy, na és ahogy kezével végre elérte célját, s a sortom aljánál becsúsztatva kezét kezdte simogatni combom, teljesen feltüzelte vágyam, és nem sokon múlott, hogy elveszítsem a fejem.

- Ma nem kell őrjáratoznom, úgyhogy egész nap csak a tiéd vagyok. – mondta csábító hangon, másik kezével pedig arcom simogatta.

- Csábítóan hangzik! Már tudom is, hogy mi lesz a mai program, és biztosíthatlak, hogy nagyon fogod élvezni! – válaszoltam a szájára suttogva a szavakat, a mondat végén pedig beharaptam a szám, s ártatlan tekintettel figyeltem.





Nem sokon múlott, hogy nehogy lebuktassam saját magam, így míg Paul abban a hiszemben volt, hogy kettesben leszünk egész nap, és végre kellően élvezhetjük egymás társaságát, titokban szövetkeztem Chanelle-lel, hogy közösen ejtsük át a fiúkat. Attól azért tartottunk kissé, hogy nehogy túlságosan dühösek legyenek, amikor megtudják a tervünk, hogy a randi helyett, most kénytelen lesznek szatyorcipelő üzemmódba helyezni magukat.
Mivel találkahelynek az Olympiai plazát beszéltük meg, már délelőtt elindultunk, miután Paul felvett egy fehér trikót, mely éles kontrasztot alkotott rézbarna bőrével, ezzel még inkább kiemelve tökéletes izmait. Igaz, hogy én nem bántam volna, ha félmeztelenül jön, hisz imádtam már csak a szemeim is legeltetni rajta, de azt viszont már nem szerettem, hogy szinte az összes nőnemű lény, kortól függetlenül gátlástalanul megbámulta, míg engem csak lenéző, s hitetlenkedő pillantásokkal jutalmaztak. Amit meg is értettem, hisz még mindig nehezemre esett elhinni, hogy ez a pasi tényleg engem választott, holott a világon tényleg bármelyik nőt megkapná. Egy nálam sokkal szebb, sokkal okosabb, sokkal kiegyensúlyozottabb - és még folytathatnám a sort- lányt, aki lehet, hogy nálam sokkal jobban megérdemelné a szerelmét.
Megráztam a fejem, hogy ezt a gondolatot kiűzzem az elmémből, majd vállamra kapva táskámat indultam ki az udvarra. Egy gyorsnak mondható könyörgés és nyafogás után, elértem, hogy én vezethessem a Rovert, így felvillanyozódva szálltam be a kocsiba, majd miután Paul követett, aggodalmas pillantását rám függesztve várta, hogy indítsak.
Egyrészről megértettem, hisz úgy szerette, s annyira vigyázott a kocsijára, mintha a húsvér gyereke lett volna, és mivel amióta itt laktam, még nem látott vezetni, másrészt úgy éreztem, egy kicsit jobban is megbízhatna bennem, és a vezetési képességeimben.

- Ne aggódj már ennyire! Nem szándékozom összetörni a kicsikédet – közöltem vele mosolyogva, majd gyors csókot nyomtam az ajkaira.
Elindítottam a kocsit, majd bekapcsoltam a rádiót is, és az énekesekkel együtt énekelve vezettem. Még magam is megleptem vele, hogy ennyi idő kihagyás után, ilyen könnyen megy, így ezen felbuzdulva cseréltem le a nyugdíjas tempót, egy ütemesebbre, nemsokára pedig már egyenletesen száguldottunk az utakon.


Ahogy egyre közeledtünk célunkhoz, egyre nőtt bennem a kétely, hogy talán Paul annyira mérges lesz, hogy a végén fogja magát, és otthagyva hazajön. És bár hiába tudtam, hogy sosem tenne ilyet, mégis féltem, hogy ezzel a kis játékkal feldühítem, holott én csak egy egyszerű csínynek fogtam fel. Sikerült lenyugtatnom magam azzal, hogy tudtam, hogyha dühbe gurul, mégis mivel engesztelhetem ki, így kezdtem lenyugodni, és már inkább csak izgatott voltam, semmint aggodalmas.
Mivel sikeresen lefoglaltam a gondolataim, se éjjeli látogatóm, sem pedig mondandója sem árnyékolta be a napom, így egyre felszabadultabb lettem, a lelkem pedig szárnyra kapott, hogy végre egy koromhoz illő, teljesen hétköznapi napot tölthettem el, amikor nem kellett a jövőtől félnem.



- Kicsim, most már elárulnád, hogy mégis hová megyünk? – kérdezte Paul, hangjából pedig gyanakodást hallottam ki, amit nem is csodáltam, hisz pont akkor fordultunk be a plaza parkolójába.

- Háááát… Amikor azt mondtam, hogy mennyire nagyon fogod élvezni a mai programunkat... lehet, hogy egy kicsit füllentettem – válaszoltam, tétova mosolyt küldve felé.

Mikor leparkoltam, s leállítottam a motort, láttam felgyulladni szemében a felvilágosodás szikráját, és máris láttam, amint dühe kiül arcára.

- Nagyon haragszol rám? – kérdeztem rá, tartva a választól.
Nem is válaszolt, inkább kiszállt a kocsiból, majd szótlanul elindult a bejárat felé, így én is sóhajtva követtem, miközben visszaintegettem a bejáratnál álló izgatott Chanelle - morcos Embry párosnak. Ahogy a fiúk meglátták egymást, némi megkönnyebbülés átsuhant az arcukon, azonban még mindketten morcosnak tűntek.

- Sziasztok! – köszöntem rájuk, mit viszonoztak. – Remélem, nem haragszotok túlságosan! – közöltem a fiúkkal, mire azok csak rám emelték pillantásuk.

- Én már mondtam Embrynek, hogy ne legyen ilyen morci, nem fog belehalni. Ráadásul, amivel kiengesztelem majd hordárszolgálataiért… - mondta Chanelle, közben csábos pillantásokat lövöldözve az említett felé.
Nem tudtam elfojtani a mosolygást, s ahogy a mellettem álló fiúra néztem, ő sem bírta ki vigyorgás nélkül. Abba azonban még véletlenül se akartam belegondolni, hogy ezek ketten mennyire lehetnek perverzek, ha ketten vannak, hisz már így, társaságban sem semmi, amit művelnek.

- Okééé, szerintem be is mehetünk, akár – szóltam rájuk, mielőtt még egymásnak estek volna, majd nyomban be is vetettük magunkat a hűvös, emberekkel teli helységbe.

3 megjegyzés:

  1. szia ez tök jó kiváncsi vagyok milesz a vásárlás vége?
    puszy

    VálaszTörlés
  2. Szija!

    Angam is érdekel mi lesz ebből, na meg utána... Végül is van egy napjuk és ha úgy vásárolnak ahogy én akkor nagyon sok idejük lesz egymásra... Hihi
    Nagyon várom a folytatást. Szuper lett!
    Puszi

    VálaszTörlés
  3. Sziasztok!
    Köszönöm szépen a kritikákat! Sokat jelent, hogy ti írtok!:)
    Hamarosan itt lesz a folytatás, bár annyira nem lesz vidám, mint kéne annak lennie.
    Puszi

    VálaszTörlés